Október 22.-én este egy piros Peugeot márkájú mikrobusszal útrakelt a BÜKKKFA őrs Napfényes Itália felé. Akkor még nem sejtettük, hogy napfényben nem nagyon lesz részünk, viszont az itáliai felhőzetet annál többször csodálhatjuk meg.

Az utazás lazán telt, sok alvással, hideg Alpok beli levegővel és egy software hibás GPS-sel, melyen Vatikánváros és San Marino megtalálhatóak voltak, viszont Olaszország nem. Amikor a képzeletbeli Szlovén-Olasz határhoz értünk, eltünt a képernyőről minden információ. Rendületlenül folytattuk utunkat, pirkadat valahol Ferrara környékény ért minket. Dugóba csak Firenze előtt keveredtünk, de akkor már Toszkánában voltunk! Akkor már érződött valami, abból ami ránk vár itt. Érdekes volt az olasz emberek dugó-beli reakcióit figyelni. Volt aki nagy gesztikulálások közepette magyarázott valamit a telefonján, volt aki újságot olvasott és volt egy férfi aki a szemét festette...

A "coda" után rátérünk a Duce által építetett autópályára és perceken belül Poggibonsiban voltunk. Ott megkerestük a Castel de la Maggione-t, ahol az elkövetkező éjszakáinkat és napjaink egy részét is tölteni fogjuk. A Templomos Lovag Rend Nagymestere fogadott minket és rögtön parázs vita alakult ki a tejföl olaszországi előfordulásáról és egyáltlán az olasz nyelvben elfoglalt vélt vagy valós helyéről. Persze olasz tudásunk erősen hiányos volt, míg a Nagymester magyar és egyébb európai nyelv tudása is hagyott kívánni valót maga után.

Nagy szörnyülködések közepette a Nagymester Úr konstatálta, hogy nem a lányok, hanem egy fiú fog főzni .Elvitt bevásárolni. Beültünk a mercibe és közös nyelv híjján csak hümmögtünk és bólogattunk.  A bevásárlás vicces volt, mivel tejföl nincs Itáliában és a fentebb említtt nyelvi nehézségek is némi akadályt képeztek. De megoldottunk és hazafelé menet egy firenzei rendszámú autó, olyan olaszosan elénk vágott, mire a Nagymester olyan "olaszos" gesztikulációk közepette emelt hangon kiáltotta: "ÁÁÁÁ Fiorentina..."

A magyaros, madárlátta ebédet követően felkerekedtünk és Monteriggioni-ba vettük az irányt. A domb tetején álló városkát kb. 2 perc alatt lehet sietős léptekkel keresztülszelni. Mégis sokkal inkább város formája van, mint akár egy magyar mezővárosnak. Rögtön a város kapuja felett egy 1200 körülről való márványtábla hirdeti azt, hogy itt minden minimum 800 éves. A város főterén vendégló, piros postaláda és középkori templom. Továbbsétálva találtunk egy négy csillagos hotelt és máris kiértünk a város másik végén. majd a város másik utcáján visszatértünk a főtérre, ahol egy finom olasz fagyi elfogyasztása után még egy kicsit leledzettünk. A visszaidulás előtt még a közeli olajfák egyikéről szedtem egy bogyót és megpróbáltam megenni, de hamar lemondtam erről a tervemről; nyersen borzasztó keserű.

Este Lorenzo-ék "vidéki" udvarházába látogattunk, ahol egy finom pasta után grillen sült húsokat fogyasztottunk vacsora gyanánt. Mindemellé Chianti Classico dukált, majd deszertként Vin Santo és aszalt gyümölcsös kalács illetett minket. Így érthetően, elég vidám és bódult állapotban hagytuk el a toszkán udvarházat, családi péncészetet.

Hamar nyugovóra tértünk 1000 km-rel mögöttünk és mérhetetlen fáradtsággal. Kell az energia, hiszen még alig láttunk valamit Toszkánából...

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.